Sportsztár-portál=))
Sportsztár-portál=))

 

//sportsztar.gportal.hu  

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ennyien voltunk itt :)
Indulás: 2006-06-15
 
Testnevelés érettségire :))
 
Sportágak
 
Break Dance
 
London 2012
 
Szimbólum

 

 

Szimbólum 

 

A Woéf Olins által tervezett logó. Kezdetben általában negatívan fogadták az elképzeléseket.

Két 'London 2012' feliratot hordozó logó is készült: az egyik a Kino Design tervei által készült a pályázatra, a másik pedig a játékok szimbólumaként. Az utóbbit Wolff Olins tervezte, melyet 2007. június 4-én mutattak be a nagyközönség előtt, s melynek előkészítése 400 000 £ összeget jelentett. Ez az új szimbólum a 2012-es szám képviseletében áll, mely szám az olimpiai ötkarikát a 0 számjegyben hordozza. A logót számos színben elkészítették, s első alkalommal az olimpiák történetében egyazon témán alapuló logót használ mind az olimpiai mind a paralimpiai játékok.

Hosszú idő óta ez az első alkalom, hogy egy olimpiai játék olyan logót fogad el, mely nem felel meg teljesen annak a központi előírásnak, mely szerint Város/Év formában kell szerepelnie az adatoknak, s a kép alján az olimpiai öt karika színes képének kell megjelennie.

2008 októberében bejelentették, hogy a logóval ellátott ruházati termékek 20%-át az Adidas Oxford Street-i üzletében fogják értékesíteni, míg az az itteni eladótérnek csak az 5%-át birtokolja.

2011-ben Irán tiltakozott amiatt, hogy a logó szövegét akár zionnak is lehet olvasni. (Ennek magyar megfelelője Cion.) Emiatt az ország az olimpiától való távolmaradással fenyegetőzött. Irán a panaszát benyújtotta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, melyben a logót rasszistának minősítette. Azt kérte, hogy a szimbólumot vonják vissza, a tervezőket pedig vonják felelősségre. A NOB nem adott helyet a kéréseknek, de Irán bejelentette, hogy így is részt vesz az olimpián.

 

 
P.o.N.t.O.s. I.d.Ő.
 
honlapajánló
 
menüpotok
 
Itt hirdesd oldaladat!!
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
g-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Naptár, események
2026. Július
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Hogy tetszik az oldalam?
Hogy tetszik az oldalam?

Gyenge....
Nem jó.. -.-'
Elmegy
Nagyon jó
Szuper :D
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Tartalom

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |